A támogatott fejlesztés megnevezése:

A dunakeszi Szent Imre templom felújításának folytatása,
valamint a templom előtti tér és park közösségi célú kialakítása


A támogatási azonosító: EGYH-KCP-20-P-0033

 

A Dunakeszi Szent Imre templom belső felújítása 2019 január 5-én kezdődött meg. A júniusig tartó munkálatok eredményeképp megújult a templom teljes gépészete, belső kőburkolatai, hőszigetelése, valamint a templom korszerű világítási, hangosítási és vetítési rendszert kapott. Az asztalosmunkák keretében megújulhattak a templom belső terében lévő ajtók, a szószék. Ennek lezárásaként 2019. július 7-én került sor a templom felszentelésére, még Dr. Beer Miklós püspök atya révén.

A templomfelújítás második, befejező szakasza 2020. augusztusától-2021. novemberéig Magyarország Kormányának 77 milliós állami támogatásából, valamint a hívek anyagi hozzájárulásából és tevékenyé részvételével valósulhatott meg.

A templom belső terének befejező munkálatai során elkészítettük a padsorok szélesítését, az új ülőpadokat, a belsőépítészeti terv alapján a belső fa falburkolatot, a sekrestye kapuját, valamint a templom eredeti terveinek megfelelően a különleges fa mennyezet burkolat hiányzó faragványait, köztük a központi díszt, a Patrona Hungariae domborművet.

 

 

A templom előtti tér jelenlegi elkerített területének megnyitásával és a terveknek megfelelő kialakításával, burkolásával terveink szerint a város Alagi területének új, impozáns közösségi tere jött létre. A megrongálódott bejárati és sekrestye lépcsőt és a templom sérült épületköveit kijavítottuk A templom parkjának rendezése, a korábbi felújítás során megbontott kerítésszakasz kapuként történő kialakítása is megtörtént. A leromlott állapotú, veszélyessé vált játszótéri elemek cseréjeis megtörtént: új, a jogszabályoknak megfelelően minősített játszóeszközöket telepítettünk. Az Árpád szaletli bővítése is szükségessé vált, különös tekintettel a járványhelyzetre, amikor lehetőség szerint szabadtéren gyűlnek össze közösségeink. A templom előtt álló Szent Imre faszobor állapota annyira leromlott, hogy újra faragása vált szükségessé, valamint az eső elleni védelem érdekében fedést kapott.

A templom belső terének megújítása a katolikus közösség hitélete számára biztosítja a megfelelő körülményeket. A templom kertjének rendezése és a játszótér fejlesztése a közösség, valamint a Szent Erzsébet Katolikus Óvoda óvodásai számára bír jelentőséggel. A templom előtti terület megnyitása és közösségi térré formálása nem csak a katolikus közösség számára szolgál a misék előtt és után gyülekező helyül, hanem szerves részévé vált az őt körülvevő városi szövetnek, lehetőséget biztosít leülésre, megpihenésre és találkozásokra.

A templom felújított díszeit, berendezéseit, valamint a templom előtti teret és az új Szent Imre szobrot Marton Zsolt váci megyéspüspök áldotta meg, a hívek és számos meghívott vendég jelenlétében. az ünnepségen részt vett többek között Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára; Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára és Dunakeszi országgyűlési képviselője; Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára; Dr. Bíró Attila kormányzati szakmai koordinációért felelős helyettes államtitkár;illetve Dióssi Csaba polgármester.

A felújítás megvalósulásáért köszönet illeti Magyarország Kormányát, a támogatást nyújtó Miniszterelnökséget és közreműködő szervezetét, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-t és vezetőiket, illetve munkatársaikat.

A hívek adományából 7-8 millió Forint értékben készülhettek el a templom üvegablakai, valamint megvalósulhattak a fenti támogatásokból nem fedezett egyéb munkák. Nagy köszönet és hála minden adományozónak, szervezőnek, valamint a megvalósításban tevékenyen résztvevő testvéreknek áldozatos munkájukért és idejükért.

 

 

A felújítást előkészítő és koordináló csapatban részt vettek: Kecskés Attila és dr. Farkas László plébános atyák, Druzsinné Margit, Ölbey István és Ági, Vörös Álmos, Kecskeméti László, Fabók Dávid és Kiss József.

A felújításban részt vevő alkotók:

Akit mindezek felett az igazi hála és dicséret illet, az a mindenek Alkotója, a Jó Isten, akinek köszönjük meg, hogy tehetséget és lehetőséget ajándékozott nekünk, hogy befejezhettük azt, amit őseink és templomatyáink több mint 80 évvel ezelőtt megálmodtak és megkezdtek! Deogratias! Istennek legyen hála!