A támogatott fejlesztés megnevezése:
1117. számú Szent Imre Cserkészcsapat 2023-es nyári táborának megvalósítása
A támogatási azonosító: EKCP-KP-1-2023/8-000007
A támogatás célja a Dunakeszi Szent Imre Plébánia közösségéhez szorosan kötődő 1117. Szent Imre Cserkészcsapat 2023-as nyári táborának megvalósítása volt. A program a tervezett teljes időtartammal és programmal megvalósításra került.
A cserkésztábor helyszíne egy Bajót külterületén (Péliföldszentkereszt)
található erdős terület volt. A tábor 2023. június 29. és július 16. között
valósult meg. A táborban összesen 105 fő vett részt, a napi átlagos létszám 60
fő volt a felsősöknek szóló időtartam alatt és 65 fő az alsósok táborában. A
tábor megvalósításáért 24 fő vezető felelt.
A cserkésztábor nomád keretek között zajlott és három részből állt.
Az előtábor során a vezetők előkészítették a terepet és felépítették a tábor
felépítéséhez szükséges épületeket, mint például az élelmiszerraktár és konyha,
fürdősátrak és latrinák.
Ezt követte a felsős korosztály tábora ahol a legnagyobbak (kilencedik
osztálytól felfelé) számára az első három nap egy vándortúrából állt, míg a
kisebbek a körleteik felépítésével és a tábor belakásával foglalkoztak. A tábor
további idejében változatos és aktív programokon vettek részt a gyerekek, mint
például hadijáték, sportbajnokság, számháború, kereskedős játék. Esténként a
tábortűznél gyűltünk össze énekelni, játszani. Volt lelki napunk is, illetve
vasárnap a káplánunk jött tábori szentmisét mondani.
A kiscserkészek hazautazása után a vezetők maradtak még egy éjszakát és másnap összepakoltuk a tábort és hazaszállítottuk a felszerelést.